PerformanceSirkus: Fehér fal
Gyötrő intenzitás az egyéniség életerejeként
Megjelent a Táncművészet c. Folyóirat XXXIX. évfolyam 2008. 4. (27. oldal)
„A Fehér fal fizikai színház, melyet magyar táncosok Fülöp Tímea, Egyed Beáta és Nagy Andrea adnak elő emlékezetes jelenetkavalkádot teremtve a törékeny magányról. Az előadás meghatározó inspirálója Auguste Rodin és az ő realista, impresszionista szobrai. A Fehér fal magyar táncalkotók és a finn PerformanceSirkus művészeinek koprodukciója.
Az előadás táncos része a szinész Vesa – Petteri Asikainen félrevonulásával kezdődik, majd a három táncosnő által elmesélt végtelen történettel arról, milyen nehéz is saját magunknak lenni. Fizikai mibenlétében a koreográfia rezdülésmentes és emiatt tiszteletre méltóan, őrülten keménykezű: a legkisebb mozdulat is masszívan energikus jelenlétet követel, mely úgy tűnik, az előadás világában az egyetlen módszer megtalálni a saját identitás egy darabkáját.
A koreográfia szabálya abból születik, hogyan próbál mindenki egyénileg táncolni saját részében, és végül mégis hogyan kerekedik felül rajta a kollektivitás. A csoportképek alaktalan harmóniája az impresszionista alkotások kicsúfolásának tűnik Ezek a véletlenszerű csoportmozgások az előadás gyöngyszemei. Ezekben egyesül a három táncos pontos koncentrációja valami jelentéktelenre, melyen keresztül fulladozásuk szórakoztatásként vagy reménytelenségként tárul elénk.
Az előadás sikeréhez a táncosok intenzitása a kulcsszó. Kemény pillantásuk és törékeny végtagjaikkal produkált durva mozgásuk sokrétű értelmezést tesz lehetővé. Úgy szintén rabul ejt a Gáspár József és Riitta Leivo által komponált zenei és hangzásvilág. A zord mozgás és az őserővel ható hang kombinációja finomítja az érzelmi éberséget, melyet a Fehér falhoz hasonló előadás megkövetel a nézőtől. A tánc erőssége már-már kínzóan fojtogatónak érezhető a háttérben kolompoló buddha imacsengő hangjaitól.
A három táncos intenzív jelenléte lehetőséget ad számukra egyéniségük megkeresésére. Feltételezem, hogy identitásuk végül a külön és önállóan működő egyének nélkül lesz közös. Tresz Zsuzsa jelmezei feltehetőleg összekapcsolják a fizikai előadást.
Minden kabát egy törékeny balettruhás táncost rejt. Az egységesítés az egyént nehéz latextakaróba burkolja, így a saját szükségletek, akaratok és gondolatok már nem mozoghatnak szabadon. Egyszerű következtetés a latexterítőket a társadalom szabályainak és elvárásainak gondolni. A szinész Asikainen alakja lágyszívűvé lesz, a meleg fényben gubbasztó kezeslábashőssé válik, aki mintha csak általános normaként öntene magára latexot és válna így a kollektív én szimbolikus szócsövévé a felvezetésben és a lezárásban.”
Hinriikka Lindqvist
Fordítitta: Kovács Andrea
2008.06.
GoBe Társulat a Facebook-on