Táncszínházi produkciók
2020, ÚjMűhely Galéria, Mank non-profit Zrt.
Az előadás a Köszönjük, Magyarország! program keretein belül valósul meg
Helyspecifikus, egyszemélyes kortárstánc előadás.
"Van egy virág, jól ismerem
Szúrós tövis között terem
Hajnal piros a levele
Mondjátok meg mi a neve?"
A 2006-ban létrejött Góbi Rita Társulat eleinte utcatánccal és különböző szabadtéri térspecifikus előadásokkal lépett fel. 2020-ban a Köszönjük Magyarország! program keretein belül megvalósuló Perdül című térspecifikus, fúziós performance-szal a Társulat visszatér a kezdeteihez. Az előadásban a kortárs mozdulatvilág, a hagyományos magyar népzene ihlette kontra zene és a land art képzőművészeti irányzat egyszerre jelenik meg.
A vörösen izzó Nap közepén áll egy virágszál: játékos gyermek, kecsesen hajladozó lány, érett nő és hajlott anyóka- mindegyik és egyik sem. Nincs egyetlen megoldás, a válaszlehetőségek tárháza színes, a kérdés nyitott, ahogyan a jelenetet, a kertet közrefogó nézők köre is: szavak nélkül hív az előadás, melynek univerzumába bárki beléphet, figyelhet, gondolkodhat, érezhet. Az olykor repetitív, máskor hirtelen, meglepő mozdulatok a karantén idején születtek, a bezártságban is a kinyílás, a mozgás lehetőségét és örömét keresik.
“Góbi Rita tánc előadásának kecses, vad, olykor erotikus mozdulatai is az eszünkbe vésik: a szexualitás mindvégig jelen van, egy pillanatra sem feledkezhetünk meg róla. Hiszen a nő egy hajladozó, olykor szenvedélyes bóbita a virág közepén, aki szeret, aki van, de semmiképpen sem beszél.”(Bálint Zsófia)
Tánc és koreográfia: Góbi Rita
Zene: Csoóri Sándor Sündi
Ének: Izabella Caussanel
Díszlet: Földi Kinga / Baharat
Kalap: Imrei Boglárka, fémműves formatervező
Az illusztrációt készítette: Góbi Gábor
Támogatók: Köszönjük Magyarország, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Műhely Alapítvány, Sín Kulturális Központ, MOHA - Mozdulatművészetek Háza /Orkesztika Alapítvány, gaborgobi.com
Fotó: Piti Marcell, Körtvélyesi László, Benkő Mariann, Gerner András