Sajtó
Beszélgetés Pataky Klárával és Góbi Ritával
Török Ákos - Spiritusz Online
Mindketten karakteres és kvalitásos táncalkotók, akik egy-egy alkalommal elnyerték az év legjobb innovatív kortárstánc-előadásának járó Lábán Rudolf-díjat is. Pataky Klára 2003-ban alapította önálló társulatát. Első és eddig egyetlen, gyerekeknek szóló előadását (Méhek meséje) 2022-ben készítette. Góbi Rita 2006-ban hozott létre saját társulatot, a maga által előadott első gyerekdarabját (Pici Bonbon) 2014-ben, a másodikat (Hacukaland) 2021-ben állította színpadra.
Miért kezdtetek el gyerekdarabokat készíteni?
Góbi Rita: Nem tudatos döntés volt, inkább mintha a gyerekek választottak volna engem. Gyerekelőadások szereplőjeként, de egyszerűen csak köztük mozogva is azt éreztem, közös nyelvet beszélek velük és tudnak hozzám kapcsolódni. Fontos óvodai emlékem, hogy életem első színházi előadásából semmit sem értettem és nagyon untam. Én valami maradandót szeretnék adni a gyerekeknek. A Pici Bonbon ötlete egyébként onnan ered, hogy gyerekkoromban mindig szerettem volna egy házikót, ami nekem nem volt, így csináltam egyet.
Hogyan születtek a gyerekelőadásaitok?
Góbi Rita: A Pici Bonbon óvodások számára egy céges rendezvényre készült karácsonyi jelenetből született 2014-ben. Egy kísérlet volt, ami jól működött. Később ötletről ötletre, a nézőgyerekek impulzusaira hagyatkozva építettem tovább a házikón kívüli létet, amiben felnőttem: egy kertet virágokkal, pillangókkal és fákkal. Mindenre pontosan emlékszem a gyerekkoromból: milyen hangokkal és színekkel találkoztam a homokozóban és hogyan barátkoztam a hangyával. Az előadásaimon ide utazom vissza. Az óvodások meg is szokták tőlem kérdezni, melyik oviba járok és hogyhogy ilyen nagyra nőttem? A második darabomnál, a Hacukalandnál ez a folyamat már sokkal gyorsabb volt. Ennek a témája is személyes: anyukámtól mindig azt kérdeztem, mit vegyek fel. Aztán sosem azt vettem fel, és elkezdődött az öltözködős játék.
A felnőtt darabjaitokhoz képest miben más gyerekeknek készíteni előadást?
Góbi Rita: Egyáltalán nem egy könnyed délelőtti munka. Szöveg nélkül eleve nagyon nehéz a nézők figyelmét megtartani, a gyerekek ráadásul rá is kérdeznek, hogy miért nem tud a színpadi figura beszélni. Engem az érdekel, hogyan tudok anélkül is érthető lenni, hogy szöveggel korlátoznám a fantáziájukat. Egy gyerekeknek készült táncelőadás ezért egészen más szerkesztést, ritmust és sokkal intenzívebb előadásmódot igényel: nagyon pontosnak és kifejezőnek kell lenni. Annyiban is mások ezek a darabok, mint a kőszínházi munkáim, hogy közel egyéves érési folyamat során jöttek létre.
A teljes cikk itt olvasható.
