Sajtó
Interjú Góbi Ritával
Csatádi Gábor - Pótszékfoglaló
Most pénteken mutatják be Horváth Péter Jóéccakát c. darabját a Katona József Színház Kamrájában Ascher Tamás rendezésében. Az előadás koreográfusával, Góbi Ritával beszélgettünk operettről, a mozdulatok tempójáról, az előadást meghatározó ritmusról, a próza és a mozdulat elválaszthatatlanságáról, a teljesen átírt játékszabályokról, a mozdulatok mindent meghatározó szerepéről, a hagyományokat átrendező, újra alkotó koreográfusi alkatról és arról, hogy a fűszerezés hogyan tud mindent egészen mássá, egyedivé tenni…
- Az operettről mi jut az eszedbe elsőként?
- Egyszer kipróbálnám, milyen kortárs operettet rendezni. Megnézném, hogy az a mozgásrendszer, amit folyamatosan kutatok, hogyan tudna reflektálni egy ilyen típusú zenére.
Engem az absztrakt dolgok inspirálnak, az operett viszont valami nagyon konkrétnak és az absztraktnak a találkozása. Minél konkrétabb valami, annál jobban adja magát az elvonatkoztatáshoz.
- Másfelől pedig mi történne, ha ezt a szűk szegmenst, mivel a kortárs tánc igen szűk réteg, egy kicsit tágítanánk? Így a kortárs tánc nemcsak a magas művészeteket érdeklőkhez jutna el, hanem a szélesebb közönséghez is.
- Jól gondolhatom, hogy Horváth Péter Jóccakátjának zenei betéteihez készített koreográfiád is valamiféle „tágítással” szeretne hozzájárulni az előadáshoz?
- Számomra itt nem az a cél, hanem egyfajta lendület, fűszer alkalmazása, méghozzá mértékkel, fegyelemmel -kilépés a reálból. Nem használok sok mozdulatot, mindig is érdekelt, hogyan lehet egy ismételt mozdulatból olyat teremteni, hogy annak hatása is legyen, és még viccessé is váljon – értelmes is legyen, és emellett ennek az értelmességnek helye is legyen. Nagyon szeretem Ascher Tamásban, hogy roppant pontos, precíz. Minden egyes mozdulatnak megtalálja a pontos helyét és idejét.
- Milyen irányba terelnéd itt most ezt az általad említett hatást?
Ahogy Tamás rendez, az számomra már egy koreográfia. Minden egyes mozdulat, ami belőlem jön, mindenképp egyfajta elrugaszkodás lesz a darabban. Szeretem az éles váltásokat: itt is, ha a szöveg mellett megjelenik egy mozdulatsor, akkor máris váltás történik a próza realitásához képest.
- Pont úgy, mintha a mi kettőnk beszélgetése közben beszállna közénk most egy légy – természetes lenne, de azonnal odafigyelnénk.
- …és gondolom, hogy itt az előadás realitásával kéz a kézben tud járni az a minimalista koreografálási szemlélet, ami téged jellemez, nem?
- Azt gondolom, hogy egy pohárnak a felemelése, egy félrenézés is tánc. Számomra minden tánc. Ha az utcán nézem a járókelőket, akkor egyből síkokat látok, és a síkokhoz képest elmozdulásokat. Minden egyes testtartást erősen érzékelek. Ha valakinek a hátán van egy táska például, akkor máris másképpen mozog, megváltozik a tempója.
- Hogy érzed, a rendezéssel együtt a koreográfiád mitől lehet képes egyedivé, máshol nem láthatóvá tenni ezt a Jóéccakátot?
- Ebben az előadásban a táncnak kevés szerepe van, de remélem, hogy az a pár alkalomnyi megjelenés kellemes fűszerérzés érzetét fogja hagyni a nézőkben. Nem mindegy, hogy mennyi fűszer kerül a levesbe, hisz ha elsózzuk, akkor már közel sem lesz annyira ízletes és jó.
A teljes interjú itt olvasható.
