Táncóra, workshop
Az alábbiakban a Góbi-tréning résztvevőinek benyomásait olvashatjátok:
“Mindig úgy megyek be egy Góbi Tornára, hogy tudom "ez kemény lesz, de nagyon megérős". Az óra nem igazán hasonlítható semmihez, és talán pont ez a fajta változatosság tudja az embert kizökkenteni a hétköznapi rutinból. Én egy alkalom után napokig úgy érzem, mintha kicserélték volna minden ízületemet, még a járás is könnyebbnek érződik - a kezdeti izomlázat leszámítva 🙂 Az izgisebb mozdulatokat (amikből nincs hiány!) pedig a mindennapi gyakorlásomba is be tudom építeni.” ( Kiss Bence)
“Ritka olyan edzésformát találni, aminek a végén úgy érzed, minden a helyére került. 40 percnyi lélegzetvétel maximálisan ki van használva, és ebben tulajdonképpen a meditáció is benne van. Addig nem figyelsz másra, a teendőidre, csak Ritára, és azokra az izmokra, amik azt mondják: “Hello! Mi is létezünk.” Rita személyisége még ehhez hozzájön, akinek nem kell különösebben semmit tennie, de egy esős napon is több boldogság hormont termel, mint a D-vitamin.“ – Mészáros Attila
“Folyamatos jelenlét, koncentráció, töltődés… 40 perc ami után az agyam azt mondja fáradtnak kéne lennem, a testem és a lelkem mégis szárnyal, olyan mint egy oázis egy hatalmas sivatagban ahol újra erőmre lelhetek.” – Béky Emma
“Minden egyes tréning után egyre felszabadultabb lesz a testem és nagyon jó érzés, hogy egyre erősebb leszek és egyre többet bírok. Rengeteget segít a táncórákon is.” – Szép Kíra
„Előszó karantén verzióhoz: 40 perc az elrepül, miközben 40 perc alatt megváltottad a világot. Kijössz, bemész. RáZoomolsz. Porcikáim sisteregve ébredeznek – psszsss. A mozdulatba, még ha fáj is, belefáradni nincs idő, már jön is a következő, hopp! Rita lankadatlan figyelme folyamatosan kísér, visz bele az áramlatba. Intenzív jelen. Agyam, testem szüntelen, öntudatlan is velem és azokkal marad, akikkel megosztjuk – jobban mondva szorozzuk, hatványozzuk ezt a közös időt és teret. Erőt, lehetőséget és kíváncsiságot hoz magával. Egyszóval: jódeal.” – Valovics Ágnes
„Kávé reciproka. Felébreszt, felpörget, hosszútávon viszont egyre jobban és jobban leszel. Nem leterheli a testedet, sokkal inkább felszabadítja azt. Jellemzője a végtelen energia és a jókedv. Tehát, ha fáradt vagy, kávé helyett inkább csatlakozz egy Góbi órához!” – Gombkötő Júlia
„Nem csak táncolni jöttem. Kikapcsolni és bekapcsolni egyszerre. Egy véget nem érő felfedező (kör)útra a magad és mások világában. Jelen lenni. Fizikailag és szellemileg. Leereszteni és újratöltődni. Nem előadni jöttél, hanem falakat megmászni, csatornákon át siklani, föld felett repülni, vízben és víz alatt úszni. Levegőt venni. Nekem valami ilyesmi.” – Valovics Ágnes
„A Góbi tréning egy igazi gazdag fűszerekkel telített “szendvics”, mely energikus, játékos, baráti, szenvedélyes, kimerítő. Minél több, annál jobb.” – Jenei Máté
„Képzeljünk el egy kis gyereket, akit földobunk a levegőbe, majd elkapjuk, ránk néz nagy kerek szemekkel és azt mondja: még egyszer! Ez a varázsige, ha visszatérésre akarjuk bírni az időt. Az ismétlés nem csupán azonosságot rejt, a kendő alatt ott a változás. Ilyen nekem a GóbiTánc, neked lehet kikapcsolódás, heti edzés, biztos 40 perc a káoszban vagy emberi történeted platformja, ami rajtunk keresztül, nekünk szól. Gyermekien felszabadító… Még egyszer!” – Kecskés Anna
"Góbi-tréning - most már tudom, hogy mi hiányzott." - Udvari-Kardos Tímea
"Úgy semmi nem mozgat át, mint a Góbi tréning. Teljesen függő lettem. Az online órák ugyanolyan jók, mint az élők. Új, meglepő felfedezéseket tehetek minden alkalommal a testemmel kapcsolatban: nem tudtam például, hogy ennyi izom van a fenekemben. Na jó néha fáj egy kicsit a derekam, recseg a térdem, de megéri némi nyomasztás a gyengébb területeknek, mert kárpótol a flow, amibe kerülök. A Góbi tréningnek nem is kell reklám, vagyis, ha csinálod, te leszel az élő reklám: egyenesebb gerinc, jobb izomzat, hajlékonyság, jókedv, összeszedettség, frissesség fog jellemezni, ha csinálod. A legjobban persze azt szeretem, hogy Rita tartja, aki mindig vidám, és tök jól számol. Szinte soha nem adom fel!" - Szabó Tímea Edit
"Olyan ez, hogy felüdül tőle a testem és a lelkem. Ez egy jó elfáradás. Jó napindító és napzáró is." - Birta Márton
"Végre megtaláltam a számomra ideális edzést!
Nem kell ugrálni,és észrevétlenül tökéletesen átmozgatja minden porcikám! Változatos,lebilincselő gyakorlatokkal mozgósítja a testem, némi táncosi lelkülettel átitatva, vérbeli profizmus és a tudatosság táptalaján. Amikor csak tehetem csatlakozom a lendülethez, és örömmel hullámzom a közös áramlatban!!! " - Magyarné Tóth Andrea
"Több hónapnyi mozgás nélkül töltött idő után kapcsolódtam be a Góbi tréning csoportba. Az első edzés után a bordáim között is izomlázat éreztem, azóta imádom! Változatos, minden alkalom más és eddig nemlétezőnek hitt izmokat is megmozgat, kiváló szóbeli instrukciókkal irányítva. Néha nehezen kezdek hozzá, a végére kicsit belepusztulok, aztán újjászületek!" - Madár Anikó
"Miért szeretek csatlakozni a Góbi Rita erőnléti edzéseihez? Mert 40 perc kikapcsolódás a mindennapi rutin kellemes kiegészítőjeként elengedhetetlen! Mindig máskor meglepi ajándékként, izomláz csókkal!" - Dezső Virág
"Nem vagyok a szavak embere de a testem beszél helyettem"és azt mondja élvezi a Góbi-tréniget! Ha egyszer kipróbalod még többet szeretne belőle..." - Hiesz Hajnalka
"40 perc tömény test-tudat. Ezt kapom mindig Ritától, amikor tudok csatlakozni a zoom session-jeihez. Nincs alkalom, hogy ne lenne utána napokig izomlázam, főleg olyan helyen ahol korábban azt se tudtam, hogy lehet. Inspiráló látni, ahogy Rita minden négyzetcentiméterét ismeri a saját testének, és bár persze közel se tudok megcsinálni mindent, amit mutat, elhiszem, hogy ha sokat csinálom egyszer majd én is reggelig tudom csinálni a gyakorlatokat. A 120%-os elhivatottság, ami online is süt a képernyőről, mindig megmutatja, hogy mennyi mindenre képes lehet a testem, ha beleteszem az energiát és figyelmet." - Farkas Dalma
"Az első Góbi tréningen meghaltam, majd feltámadtam. Azóta élek. A mostani felfordult világban segít túlélni testnek es léleknek. Mindig is sportoltam, jogaztam, tancoltam, de kifejezett erősítést rég csináltam. Amikor csak a test van, nincs gondolat, ami most úgyis túl sok es ugyis csak ugyanaz. Jo, h erősnek érzem a testem, erősíti a lelket. Fel óra mozgás után olyan, mint mikor a Holt költők társaságában felállnak az asztalokra, es máris máshogy látják a dolgokat" - Gergely Sári
"Nem is tudtam, hogy itt is van izmom! Meg, hogy egy nappaliban egy székkel, két liter gyümölcslével ennyi mindent lehet kezdeni- nem beszélve arról a két könyvről, amit régesrég kaptam ajándékba és tudtam, hogy soha nem fogom kiolvasni őket- szerencsére egyforma méretűek, úgyhogy tökéletesen megtalálták a helyüket a Góbitréningben- és hogy miért írom ezeket? Mert az, hogy a Góbitréning egy szuperintenzív, változatos, egyszerre feltöltő és minden porcikát átmozgató 40 perc, az úgyis egyértelmű..." - Ónodi Eszter
"Az első edzésem után Góbi Ritával meghaltam, majd feltámadtam. Azóta élek. Ez a tréning segít abban, hogy fizikailag és mentálisan is túléljük ezt a kaotikus világot. Mindig is sportoltam, jógáztam, táncoltam, de erőnléti edzésen nem vettem még részt. Ennél az edzésnél csak a test van, és nincsenek gondolatok (manapság annyi van belőlük!). És az erős testem erősíti a lelkemet. Egy kis edzés után olyan vagyok, mint a Holt költők társaságában a diákok, amikor felállnak az íróasztalra és mindent teljesen más szemszögből látnak" - Sári Gergely
"Góbi tánctréningre laikusként kerültem,a tánc tudásom kibontása, fejlesztése és persze egy megmagyarázhatatlan tapasztalás iránti vonzódás, kíváncsiság végett.A csoportos játékok, koreográfiák, színes, fantáziadús, kreatív, könnyed, áramló érzésekben bővelkedtek.A intenzív 4 nap,olyan élményeket adott,amit a mindennapjaimban is tovább viszek és gyakorlok, mint a korlátozó gondolkodás felülmulása (nekem ez nem fog sikerülni, nem vagyok idevaló most menjek haza stb.), stabilitás, önmagammal való kapcsolat megerősítése, új dolog alkotása, nagyszerűbb kapcsolat a testemmel, jelenlét, kreativitás, fantázia és mozgás fejlesztése. Az előbb leírtak mind hozzájárulások,ahhoz, hogy önmagammal egy nagyszerűbb egységet hozzak létre s így a világban még jobban érezzem magam." - Rusznák Tímea
“Szuper mozgásóra Ritával, nagyon ajánlom! Én félve mentem először, mert azt gondoltam, túl magas szintű lesz, de nagyon kreatív, komplex edzés volt, ami után azt éreztem, hogy újjászülettem!” - Nagy Fruzsina
“Felszabadító óra volt. Rita stabilitása és az hogy alázattal, nem egóból vezeti az órát segített nekem is középen maradni, a pillanatban lenni. Dinamikus az óra, de mégis a befelé figyelést, az adott állapotomra való kizárólagos koncentrációt, a porcikáimban való tudatos jelenlétet élhettem meg. Könnyeden, görcsösség nélkül tudtam erőfeszetítést tenni, s vitt el a határomig. A színvonalas zenék is jó alapot adtak. A gyakorlatok eltérnek a megszokottól, minden kicsit egyedi és kreatív, játékos és kecses és egyben precíz, strukturált és minden szinten kihívást tartogató." - Horváth Katica
Csatlakozzatok a Gobi Dance csoporthoz a Facebookon, és vegyetek részt az immunerősítő tréningen!